Alaner Drak

Fekete Csonkítók törzséből származik, akik az északi Fehérfaltól (Whitewal) keletre, és Fekete Szirttől (Black Cliff) délre tanyáznak, a hatalmas tundrán.
A törzs élete tíz éve változott meg, mikor Jégszemű Brok kihívta, majd legyőzte a törzsfőnököt, és a lázongó törzstagokat kegyetlenül lemészárolta. Uralma alatt a törzs megerősödött, és harci erejük már felülmúlta a többi törzsét, akik hamarosan be is hódoltak neki. Meghonosította a hiedelmet, miszerint a legyőzött ellenfelek ereje átszáll a őt elfogyasztókba. Ezért a felnőtt harcosok csakis nagyvadakra vadásztak, mint mamutok, jetik, hó oroszlánok, és bizony előfordult, hogy időnként a harcban megölt kiemelkedő harcosokat is elfogyasztották. Jégszemű Brok hadjáratokat vezetett az északi kikötő városok ellen, és amit látott felprédált. De ez nem mindenkinek tetszett a törzsben, köztük Alaner Draknak sem, aki ha csak lehetett nem vett részt erekben a kegyetlenkedésekben, és zabálásokban, inkább gyors, és lehetőleg fájdalommentes halált osztott.
Gyerekként egyik nyúlvadászata alkalmával összetalálkozott egy farkassal, aki távolról, de érdeklődve figyelte ténykedését. A farkas megtermett szürke bundás jószág volt, egy sebhellyel a bal szemén, és lábain furcsa, vérvörös szőrrel. Néhány hónap alatt a farkas egyre közelebb merészkedett hozzá, míg egyszer mikor már jávorszarvast vadászott le, közvetlenül mellette jelent meg. Drak megosztotta vele a húst, amit a farkas szemmel láthatóan jóízűen el is fogyasztott, és innentől kezdve gyakran kísérte el a vadászatokra. Teltek a hónapok, és elérkezett az idő, mikor egy medvét is elejtett, bizonyítva ezzel rátermettségét. Mikor is a medve talpát próbálta rátukmálni a farkasra, az megszólalva kifejezte nemtetszését, és inkább annak májából kért. Drak a döbbenettől megszólalni sem tudott. A farkas beszélt hozzá, és ő megértette. Biztos valami boszorkányság lehet a dologban, gondolta. A farkas megnyugtatta, hogy bizony ebben semmi mágia nincs, egyszerűen megtanulta nyelvet amin ő beszél, bár eléggé lassan. Ez a nyelv nem szavakból áll, hanem morgásokból, finom mozdulatokból, farokcsóválásból, és fejbólintásokból. Sajnos majd két évbe telt mire Drak végre öntudatlanul megtanulta. Innentől kezdve már beszélgethettek is egymással, bár a farkas azért eléggé szófukar módon bánt a mondandójával, de amire tudott természetesen válaszolt.
Hamarosan a törzsfőnök kihirdette, hogy egy hatalmas hadjáratra vezeti a törzset, amit nyugaton a holtak földjén túl fog megvívni, méghozzá hatalmas zsákmány tudatában. Néhány napon belül útnak is indultak, felpakolva a Mamutokra az útravalót, és néhány hét után meg is érkeztek az árnyékföld határára. Itt csak nagy nehézségek árán tudták rávenni a mamutokat, hogy oda bemenjenek, de ezt is megoldották.
A kietlen, haldokló földön vándorolva néhány nap múlva furcsa sereggel találkoztak össze, akik halálosan soványak voltak, és három lovas vezette őket. Ekkor a törzsfőnök egyedül odament a holtak seregének vezetőjéhez és némi vitatkozás után engedélyt kapott az áthaladásra. Miközben a halott földet taposták, kénytelenek voltak az egyik mamutot leölni, mert kezdtek kifogyni az élelemből, de így sikerült keresztülvergődniük rajta.
Az Árnyékföld túloldalán egy furcsa útra leltek, amin egy hatalmas, majd 30 kocsiból álló karavánt láttak közeledni. Valamiért a Karaván egyszerűen letért erről az útról. Ezt látva egyből meg is támadták, és véres mészárlás közepette leölték a védőket, és az utasok egy részét is. A túlélőket rabságba vetették, és a karavánt elrabolva visszaindultak a holtak földjére. A karaván tele volt mindenféle értékekkel, amikről a törzs még csak nem is hallott, de Jégszemű elégedetten bólogatott.
A holtak földjén ismét megjelent az ottani sereg, akiknek a rabok nagy részét átadták, főleg a férfiakat, és a sebesülteket. A szép nőket, természetesen maguknak tartották meg, akiket miután hazaértek, a csatában kimagasló teljesítmény mutató törzstagoknak oda is adott a törzsfőnök. Mivel Drak nem tüntette i magát a mészárlásban, mivel ahol lehetett hátramaradt, nem kapott ilyen jutalmat. Az egész törzs három napon keresztül mulatozott, a sikeres hadjárat felett érzett örömében. Ám a mulatság vége vérbe és halálsikolyokba fulladt. A negyedik nap reggelén egy sereg támadta meg a barbár falut, és porig rombolta azt, kardélre hányva a lakosok nagy részét. Drak is harcolt, de az egyik légiós egy szerencsés csapással, belevágott az arcába, és félig megvakította. Mikor magához tért a sebesülés okozta kábulatból, egy rabláncon találta magát néhány túlélő falubeliével együtt.
Mint később kiderült, egy Birodalmi Légió szárnya ütött rajtuk, aki Falrév/Wallport városában állomásoztak, és az elrabolt karavánt várták.
A harcedzett és jól felszerelt, bár eléggé hanyag, és fegyelmezetlen seregnek nem okozott gondot a meglepett barbárok legyőzése. Miután végeztek nagy részükkel, a túlélőket rabszolgaságba vetették, és elindultak a visszaszerzett karavánnal előbb délnek, majd megkerülve az árnyföldet, nyugatnak.
A hosszú menetelésben a barbárok nagy része nem viselkedett valami civilizáltan, és ezeket a “Vörös Húgy” légiósai rendesen fegyelmezték is. Drak viszont megfontoltan és nyugodtan viselkedett, mindegy megérdemelt büntetésként fogva fel a rabságot, amivel kivívta a légiósok rokonszenvét, mert mint kiderül a nagy részük eléggé alantas sorból került ki, és nekik tulajdonképpen vele semmi problémájuk nem volt, de a parancs ugye parancs.
Több hónap telt el a vonulással, mivel a karaván csak lassan tudott haladni a tundrán, és ezalatt Drak gyorsan magára szedte, a légiósok által használt birodalmi köznyelvet. Így már beszélgetésbe is tudott elegyedni velük. Sajnos a törzsének megmaradt tagjai nem értették mit is csinál, és egyre gyanakvóbban viselkedtek vele. Csak a távolban időnként felbukkanó, ismerős magányos farkas látványa keltett benne jó érzéseket a régi élete iránt.
A menetelés végén megérkeztek Falrév városába, ahol a légiósok a rabláncra fűzött barbárokat, átadták egy kereskedelmi hajó kapitányának, aki majd átszállítja őket az Áldott szigetre. Sajnos a fedélköz, és a hajós koszt rendesen próbára tette az egészségét Draknak, de szerencsére gyorsan túltette magát a tengeribetegségen, nem úgy mint ragszolga társai.
Furcsa módon a második éjszakán feltűnt Farkas is, miközben mindenki más aludt, és társaságával némi reményt hozott Drak szívéve, főleg amikor közölte, hogy hamarosan ki fog innen kerülni. És igaza is lett, mivel perceken belül, egy kalózhajó csáklyázta meg a birodalmi kereskedő gályát, és heves harc után el is foglalta azt.
A kalózok zsákmányt remélve rontottak be a fedélközbe, de csak rabszolgákat találtak, és dühükben majdnem a tengerbe vetették őket. Szerencsére az ifjú kalózkapitány, hallgatott a tapasztalt fedélzetmestere tanácsára, és inkább átvitette őket a saját hajójára, hogy Nexus városában jó pénzért túl adjon rajtuk.
Néhány nap hajózás után meg is érkeztek a metropolisba, de még előtte egy furcsa hivatalnok szerzet lépett a hajóra, aki papírokra rögzítette a láncra vert barbárok tenyerének lenyomatát. Ezután már partra szállhattak, és keresztül nyomakodva a hatalmas emberforgatagon, egy raktárépületbe szállásolták el Drakékat. Másnap reggel meztelenre vetkőztetve ki is hajtották az egész megmaradt törzset egy vásártérre, ahol mint valami állatokat mutogatták őket. Több vásárló is jelentkezett, de végül egy igen gazdag kalmárnak tűnő ember vette meg őket. Hamarosan visszaterelték őket a kikötőbe, ahol egy folyami bárkára kerültek, ami elindult keletnek, felfelé a nagy folyón. A folyami hajósok nem voltak túl vendégszeretőek, és cudarul bántak a rabláncra fűzött barbárokkal, és a többi rabszolgával is.

folyt köv.
.
.
.

Alaner Drak

Exalted: A múlt urai, a jelen üldözöttei. kilenc kilenc